Alcsúti arborétum, Magyarország
Barangolásaink magyar földön III.
Rozsdabarna, vörös, zöld és kanárisárga színek táncoltak kavarogva a szélben.
Nincs is kellemesebb, mint egy őszi napon bordó levélkupacok, sárga ginkó fák és egy volt kastély romjai között tölteni pár órát.
Minderre tökéletes lehetőségünk nyílik az alcsútdobozi arborétumban. Mióta utoljára itt jártam rendesen felújították a helyet, többek között pompás faház szolgál recepcióként, s kutyákat nem engednek be. (ellenben a cigarettázó emberekkel, akik probléma nélkül flangálhattak a helyszínen)
Az arborétum még a 20. század elején egy magyar arisztokrata család tulajdonában állt - egészen a szovjet megszállás pillanatáig, amikor elhagyni kényszerültek otthonukat -, s a megmaradt épületek (a gyerekek babaháza, a kastély homlokzata, stb.) egy letűnt kor képét vetítik elénk. Személyes kedvencem a kastély homlokzata, a volt bejárat, ahol lelki szemeim előtt láttam magam báli ruhában fellépdelni a lépcsőn egy bársonyos nyári estén. Gyakorlatilag sajnos csak bakancsban és sálban tettem meg ezt az utat.
A kihelyezett táblákon egy szimpatikus tulajdonos képe bontakozik ki. Az itt élő főherceg egy napon fecskefészket talált az egyik szobája sarkában. A szolgák azonnal megpróbálták leverni a fészket, azonban a főherceg megállította őket, nyitva hagyta az ablakot, s gyakorlatilag átadta a szobát a fecskéknek. Onnantól az ablak mindig nyitva volt, hogy a madarak az év bármely szakaszában visszatérhessenek.
Végigsétáltunk a parkon, megnéztük a tavat, a Klotild-szigetet, a hatalmas, élénksárga ginkó fákat, megpróbáltuk körbeölelni a nagy platánokat, csak a szokásos.
